Kórházi napok

Címkék: kórház szoptatás nővér

2012.06.30. 11:37

A kórházi napok jól teltek.

Akivel egy szobába kerültem, ő másnap hazament. Egyedül maradtam, aminek nagyon örültem. Többnyire a szintén benn fekvő barátnőmmel beszélgettem, és a kolléganőim is nagyon sokat jöttek meglátogatni. Szerintem a többi anyuka utált, mert igen csak érdekesen néztek mindig. Mondjuk nem csoda, mert az osztályon látogatót nem lehet fogadni, ki kell menni a folyosóra, hozzám meg állandóan bejárkáltak. Volt, hogy kolléganőim mikor átjöttek bevonultunk a kis szobácskába, és úgy nevetgéltek, hogy már szóltam, hogy halkabban, mert mindenki minket néz. Erre felállt, és behúzta az ajtót, hogy ne bámuljanak. :)) Na, nem nagyon érdekelt, hogy mit gondolnak rólam, élveztem a kivételezést, az az igazság :P 

Fénykép0538.jpg

Zétike nagyon ügyesen szopizott. Már egy naposan 10 g-ot szopott, 4 naposan 100-at :)) csodájára jártak. Mondjuk ráfért, amilyen kis vékonyka volt. 5. napon születési súllyal jöttünk ki.

A szoptatásokat nagyon vártam, bár a 21:45-ös szoptatással nem igen voltam kibékülve, jó volt, hogy olyan késő este is kihozták még őket, de volt, hogy majdnem 23 óra volt, mikor visszavitték. Néha én is megszunnyadtam. Féltem is, hogy pont akkor jön a nővérke, és meglátja, hogy elaludtam...az ciki lesz.

Az utolsó két napra kaptam egy szobatársat, akiről kiderült,hogy egy kedves kolléganőm nagyon jó barátnője, és hallomásból már ismertük is egymást. Nagyon aranyos volt. Jókat beszélgettünk. Utolsó nap csak fiús anyukák feküdtek az osztályon. Öt baba volt, mind fiú :)

Nagyon vártam a hétfő reggelt, hogy jöhessünk haza. A varratszedés elég kellemetlen...nem gondoltam volna. Na simán túl lehet élni, nem arról van szó, csak nem erre számítottam. Nagyon jó volt, hogy kiszedték, mert már nagyon kényelmetlen volt...szúrt, mint a fene. 

Összességében jól teltek a kórházi napok, végül is nem beteg emberek fekszenek, Tusoló volt 4 is, bármikor eltudtam menni, mindenki ellátta magát, nővérrel nem is nagyon találkoztunk.  Mindenfelé fiatal kis anyukák szaladgáltak...ki így, ki úgy :) Nem volt kórház feeling.

Fénykép0538.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://naplo-zetenyrol.blog.hu/api/trackback/id/tr374606206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása